ig3

Európa jövője demonstráció helyszíni beszámoló

Berlinben a nemzetközi identitárius mozgalom által megrendezett „Európa jövője” demonstráción, a magyar csoport egy része is jelen volt. Az ott tapasztaltakat, és ezzel kapcsolatban a jövőbe vetett hitünket szeretnénk átadni az olvasóknak.
Lehetőségünk nyílt az osztrák identitáriusokkal együtt utazni, akiknek már egy egész országra kiterjedő aktív és profin megszervezett hálózatot sikerült felépíteniük, ezért nem is volt okom az esetleges hiányos szervezés miatt aggódni.
Péntek éjszaka indultunk Bécsből, megvártuk az összes regisztrált aktivistát, majd elindultunk a német főváros felé.
Az út eléggé hosszúra sikerült, ezért némileg nyúzott állapotban érkeztünk meg, ámbár a tenni akarástól lelkesen rendeztük sorainkat és némi  frissítő és kapcsolatépítő beszélgetés után,  kisebb csoportokra osztottuk fel magunkat, hogy könnyebb legyen a mozgás ha netán beütne a baj…
Ugyanis nem csak a mi aktivistáink készültek erre a napra, hanem ezzel párhuzamosan a szokott módon az antifa is akcióba lendült.
Az itt tapasztalt antifa ellenállásról és módszereiről csak negatívan tudok nyilatkozni, a magyar  állapok merőben mások, minimális szervezettség és vérszomj jellemzi a a hazai képviselőit,  szemben a nyugati társaikkal.

tomeg2
Elindult a demonstráció

Többek között emiatt is nagy rendőri biztosítás mellett kezdődött meg a rendezvény, motozás és ellenőrzés után lehetett csak a helyszínre vonulni.
A helyszín megválasztását nem bízták a véletlenre német barátaink, szándékosan egy erősen iszlamizálódott környéken indult el a menet, a környező erkélyeken csak muszlim családok álltak kint és gyűlölködő szitkokkal bombáztak folyamatosan, illetve mindenféle alternatív módszerrel próbálták megzavarni az elhangzó beszédeket. ( fakanál és serpenyő akkurátus használata)
A szervezésre és a beszédek színvonalára nem lehetett panaszkodni, kiváló szónokokat hívtak a színpadra ( ami jelen esetben egy platós teherautó volt), illetve a közönség sem unatkozott, folyamatosan bevontak minket a „műsorba”, ezért nem is tűnt hosszúnak a közel három órás időtartam.

tomeg
“Zászlótenger”

Rengeteg országból jöttek képviselők és aktivisták többek között: lengyelek,csehek, németek, osztrákok, franciák, olaszok és még lehetne sorolni.
Ami közös volt bennük, amint  megtudták, hogy Magyarországról jöttünk egyből a magyar nemzetet, a  magyar kormányt és Orbán Viktort kezdték el dicsérni, hogy mennyivel jobbak mint például Merkel és a német vagy egyéb európai vezetőség,  őszintén szólva ezt nagyon furcsa volt hallani ennyi embertől egyszerre.

stickers
A magyar IG matricája Berlin utcáin.

A rendezvény ideje alatt végig nagy feszültség volt a levegőben, gyakorlatilag egy puskaporos hordón ültünk, amitől csupán a rendőrök választottak el, itt-ott némi dulakodás is kitudott törni a nagy létszámú rendfenntartó ellenére, de komoly összecsapások nem alakultak ki. ( A résztvevők többször skandálták közösen az Eins, zwei,drei, Danke Polizei! Rigmust a rendőrség korrekt hozzáállásásért cserébe)

sellner_interjú
Martin Sellner osztrák identitárius aktivista a média középpontjában.

A demonstáció vége felé közeledve hirtelen a tömeg egy része elkezdett rohanni az ellenkező irányba, számos rendőrrel együtt.
Mint később kiderült az eredetileg tervezett útvonalat nem engedték végigjárni, ez volt az oka az itt kialakuló konfliktusnak, ami a videón is látható.

Következő lépésként a metró állomásra tereltek minket, amit teljesen megtöltöttünk. Innen egy darabig nem mehettünk sehova, mivel egy üres metrót kellett megvárnunk, addig is feltaláltuk magunkat egyfajta „lelátói” hangulat tört ki, mentek a skandálások, a közös éneklések, amit csak fokozott az antifa provokációja.

metro_tomeg
Metróra várakozás

Végül egy félórás várakozás után megérkezett a metró,  majd, a következő úticél felé vettük az irányt, ami egy  tradicionális német étterem volt.
Laza és barátságos hangulatban folyt az eszmecsere az akció értékelése, épültek a nemzetközi kapcsolatok az összes fél részéről.
Néhány perc eltelteltével feltűnt, hogy páncélozott csapatszállító autók jelennek meg az étteremnél és nyugodtan leparkoltak pont szemben velünk.
Kérdeztem a helyieket, hogy most mi történik, mi várható, de csak legyintettek, hogy valószínűleg az antifa készül megtámadni a helyet…
Mint kiderült végig követtek  és egy kisebb csoport elindult felénk, de a rendőrség gyorsan közbelépett, így nem történt atrocitás.
Az est hátralévő lévő része már nyugodtan telt, és kissé fáradtan de annál inkább feltöltődve pozitív élményekkel megindultunk a német határ felé.

Záró gondolatként szeretném kifejezni hálámat a szervezőknek és a megjelent aktivistáknak, a magyarok támogatására mindig számíthatnak, hiszen Európa jövője a mi kezünkben van és csak közösen tudjuk megvédeni.

Identitás Generáció Magyarország