Keresztény Vállalkozói Konferencia – van, de minek?

Most azt hinnéd, hogy írok egy beszámolót a kis jegyzeteimből, hogy melyik előadó mit mondott, mit nem, jaj de érdekes volt, stb. Nem ezt fogom tenni, mert ha szeretnéd, akkor majd visszanézheted videón, vagy jövőre eljöhetsz te is. Lássuk tehát miért pazarlom az időt egyáltalán erre a „beszámolóra”.

Miért mentem?

Nem is vállalkozom, csak szeretnék. Networkolni az I.G-nek itt nehezen lehetne (nem lehetetlen persze) és különösebb hasznom sem származott ebből az egészből. Nem is ismertem igazán senkit, egyedül ácsorogtam szünetekben a zsúfolásig megtelt Belvárosi Színházban és chateltem Telegramon a haverokkal.

Miért nem mentem?

Nem azért mentem, hogy tanuljak bármit is. Azt nem itt kell, hanem egyetemen, vagy munkahelyen learning by doing. Nem smúzolni mentem, az nem az én világom. Nem kereszténykedni mentem, azt vasárnap a templomban kell.

Mit kerestem akkor én egy ilyen konferencián?

Jó a kérdés, magam is feltettem, mikor a dugóba rekedt busztól futva tettem meg a távolságot a Március 15. tértől az Astoriáig. Mégis mi a fészkes fenének túráztatom magam ezért az egész, szellemi m*szturbációnak tűnő eseményen való részvételért, ahol ráadásul nem is I.G-s minőségemben veszek részt… Annyi ilyenen voltam már és bántam meg, hogy helyette mondjuk vlogolhattam is volna, de mindegy, a jegy már a zsebemben volt.

Mit találtam, ha nem is kerestem semmit?

Azt, amire nem is számítottam volna. Azt, amiről azt hittem, hogy viharos történelmünk során már kétszer is elhurcolták: polgárokat! Olyan embereket találtam a konferencián, akiknek a mai Magyarországon nem kéne elvileg létezniük! Hihetetlen élmény volt számomra látni a jövőt, magyar, keresztény erkölcsi alapokon vállalatokat vezető üzletembereket és üzletasszonyokat, akik nem azért jöttek oda, hogy szakmailag a profitmaximalizáláshoz szerezzenek plusz tudást, hanem azért, hogy a profitoptimalizáláshoz szükséges erkölcsös filozófiát adaptáljanak a vállalkozásaikba. A tömegben találtam a világi élethez irigylésre méltó módon értő szerzeteseket, nővéreket és papokat. Megpödörtem a bajszom és azt mondtam: ez igen, száz év kellett hozzá, de újra van polgári élet a székesfővárosban!

Mit kaptam tehát?

Kaptam reményt. Jó nagy adag reményt, hogy ebben az országban nem csak intellektuális autofellációt folytató pártkáderek adnak elő egymásnak unalomig ismételt szólamokat, hanem van egy konzervatív vállalkozói réteg, amely az isteni útmutatásra figyelve, a mindennapi életben képes lesz a nemzetnek alternatívát mutatni. Olyan alternatívát, amely nem a szocialista atyáskodó államtól várja a megoldást, hanem úgy igyekszik majd önállósodni, hogy nem használja ki társait és alkalmazottjait, hanem a közjót és a fenntartható fejlődést szem előtt tartva viszi sikerre az oly sokszor elmaradt polgárság felvirágoztatását.

Bódi Ábel