Loading

Sokáig nagyon úgy tűnt, hogy Shamima Begum – terrorista felelég és jelenlegi kismama – az Iszlám Állam bukása után visszatérhet az Egyesült Királyságba. Sajid Javid belügyminiszter ezt ugyan most megakadályozta, a kérdés moralitása azonban sokakat nem hagy nyugodni: Bűnhődjön vétkéért minden önkéntes terrorista kollaboráns? Vagy bocsássunk meg a két gyermekét elvesztő, a harmadikat éppen megszülő kismamának?

Shamima Begum rövid története:

Eltérő vélemények:

  1. január 7., Párizs. Két fegyveres hatol be egy francia szatírikus hetilap szerkesztőségébe és rendez mészárlást. Ami ezt követi az már történelem, a terrorcselekmény egész Európát megrázza. Ekkor egy pillanatra úgy tűnik, mindenki a fejéhez kap! – de csak a szemünket takartuk el, és a francia trikoloros Facebook filter jótékony rejteke mögül szégyenünkben mindössze ennyit morogtunk: „Je suis Charlie!”. Ez az a történelmi környezet, amelyben Begum talán tervezgetni kezdte, hogy csatlakozik az Iszlám Államhoz. Sajnos nem egyedül, a csatlakozó külföldi állampolgárok számában valamennyi hozzáférhető statisztika szerint az Egyesült Királyság igen előkelő helyen szerepel Németországgal, Belgiummal, Hollandiával és Svédországgal együtt.

De ne kerülgessük a forró kását, a kérdés világos és érthető: az Iszlám Államhoz és annak terrorszervezetéhez csatlakozó 15 éves lánygyermek a harcok végeztével hazatérhet-e elárult és megtagadott hazájába, hogy két halott gyermekkel és a háború viszontagságaival háta mögött harmadik gyermekét már békességben, egy jóléti társadalomban nevelje fel? A morális dilemma valóban tapintható, mivel bár az Iszlám Államhoz való csatlakozásnál napjainkban kevés rútabb árulás képzelhető el a nyugati civilizáció ellen, ugyanakkor a meggondolatlan gyermek és a gyermekeit elvesztő kismama képe is felsejlik előttünk. Létezhet megbocsájtás számára?

Begum nem köntörfalaz, szerinte igen. A Sky Newsnak adott interjújában így nyilatkozik:

„Úgy gondolom az embereknek együtt kellene éreznie velem mindazért, amin keresztülmentem.”

Érdekesség, hogy a liberális oldal – rá nem jellemző módon – nem is igazán próbálja kimosdatni vétkeiből, helyette azon az állásponton van, hogy mivel brit állampolgár, így minden jár neki, ami egy brit állampolgárnak: éppen ezért az – egyébként nagyon is – valós vétkeiért belföldön feleljen. A liberális demokrata Ed Davey így fogalmaz:

„Egy terrorszervezet tagjának lenni súlyos bűn éppúgy, mint bátorítani, vagy támogatni a terrorizmust, de Shamima Begumnak az Egyesült Királyságban kellene szembenéznie az igazságszolgáltatással.”

A konzervatív oldal természetesen elutasítja még a koncepcióját is annak, hogy egy terroristákkal kollaboráló embert a határaikon belül tudjanak. Robert Halfton, konzervatív parlamenti képviselő röviden reagált Sajid Javid belügyminiszter azon döntésére, melyben személyes határozatban rendelte el a lány brit állampolgárságának megvonását.

„Abszolút helyes döntés!”

Szempontrendszer – kinek mi?

Lássuk milyen szempontok szerint vizsgálható az ügy:

  1. Nemzetbiztonsági szempontok: ez az egyszerűbb döntés, hiszen egyikünk sem kívánhat okosabb lenni a brit MI6-nél. A lány nemzetbiztonsági kockázat.
  2. Morális szempontok:

Az Iszlám Állam bukása előtt átállt-e, segített-e információkkal a terrorszervezet elleni harcokat?

Nem. Ezt ma már tudjuk. Az Iszlám Állam vesztett és az egyetlen bármilyen egzisztenciális értékkel bíró ütőkártya Begum a kezében a brit állampolgársága. Most ezzel boltol.

Érez-e lelkiismereti felelősséget azoknak az áldozataiért, akikkel együtt harcolt?

Nem. Mikor megkérdezték, párhuzamot vont a két évvel ezelőtti manchesteri öngyilkos merénylet és az Iszlám Állam ellen végrehajtott légitámadások között.

Érzi-e a súlyát azoknak a tetteknek, amik végbementek a Közel-Keleten? Morálisan visszaintegrálható-e az európai társadalomba?

Nem. A levágott fejek látványa állítása szerint nem kavarta fel.

 

„Egy elfogott harcosé volt, az Iszlám ellenségéé. Csak arra gondoltam, hogy mit tett volna egy muszlim nővel, ha alkalma nyílt volna rá”

 

Megbánta-e, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz?

Nem. Egyszerűen csak szeretné harmadik gyermekét biztonságban felnevelni. Más oka nincs a hazajövetelének.

Meggyőződése-e ma már, hogy a rossz oldalon állt?

Nem. „De már nincsenek nagy reményeim. Egyre kisebbek és kisebbek. És annyi ott az elnyomás és a korrupció, hogy szerintem már meg sem érdemlik a győzelmet”

 

ÍTÉLET

Azt gondolom, hogy a legfontosabb információkat átfutva nem maradhat sok kérdés megválaszolatlan bennünk. Noha egy gyerek volt az, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz, a nő és az anya sem meggyőződésből, bűnbánatból vagy undorból hagyta ott őket. Az iszlám ügye elbukott, a porig rombolt Szíriánál pedig talán még az Egyesült Királyság is jobb hely, s noha lelkiismereti felelősséget nem érez a tetteiért, anyaként a gyerekét biztonságban nevelné fel.

Hogy mi lehet a morális európai hozzáállás ebben az esetben?

Először is megítélni nem a háború romantikájától megrészegült gyereket, nem a gyermekeit elvesztő anyát, és nem a kismamát kell. Megítélni mindig a bűnöst kell. A bűnös bűnösségében pedig jelen esetben nincs, és nem is volt vita. Shamima Begum ma már felnőtt nő, és kimondott szavaiért vállalt felelőssége teljes tudatában haknizta végig a komplett nyugati sajtót az Egyesült Királyságba történő visszajutása érdekében. Ezeknek a nyilatkozatoknak a tükrében azonban Begum Európába történő visszaengedése nem csak szörnyű precedenst teremtene, de a józanész és az elemi életösztön végérvényes kapitulációját is jelentené a kontinensen.

Hogyan tovább?

A lemez más, a nóta ugyanaz. Begum ügyvédje a nácikat emlegeti, mert ezzel a mémmel még mindig olcsó krediteket lehet szeretni bármilyen ügynek.

Robert Verkaik attól fél, hogy a nőből mártír lesz (bár ehhez legalább egy együttérzést kiváltó gesztust kellett volna tennie az utóbbi napokban). Továbbá nehezményezi, hogy Sajid Javid visszavezetné a hazaárulás jogi kategóriáját az Egyesült Királyságban.

 

A fő kérdés már csak az, hogy ha nem engedik vissza az Egyesült Királyságba, hogyan mondanak ítéletet fölötte? A terrorizmus támogatásáért maximum 10 év jár, a felbujtásért pedig 7 év.

Begum pedig ezt pontosan tudja, és kész leülni a büntetését, hogy utána újra szabadon járhasson közöttünk.

A kérdés az, hogy ha nem mehet haza, ki szolgáltat fölötte igazságot? Brit állampolgárként ugyan brit igazságszolgáltatásban kellene, hogy részesüljön, de ez a terrorizmus támogatásáért kiszabható maximum 10 évet jelentené, amit az megpróbáltatásai és a gyermeke miatt valószínűleg mérsékelnének. A hazajövetele abban az esetben lenne elfogadható, ha a büntetés letöltése után rögtön ki is toloncolnák az országból, de akkor ugyan miért is akarna most visszajönni a szigetekre? Ő maga sem erre számít, hiszen 10 év múlva a gyereke még bőven kiskorú lesz, ellenben brit állampolgár, így aligha szakítják szét a családot, vagy telepítik vissza a Közel-Keletre. A hazajövetelének megakadályozása az igazságszolgáltatás egy módja, de hogyan történik jogszolgálat is az ügyben anélkül, hogy utána itt ne maradna? A közeljövőben szükséges lesz a szétvert Iszlám Állammal kollaboráló, a Közel-Keletről hazatérni készülő európai állampolgárokra egy külön jogi kategória bevezetése, ami lehetővé teszi, hogy egyszersmind kapjanak korrekt bírósági tárgyalást és ítéletet, ugyanakkor a bűnösség beigazolódása esetén a kiutasításuk minden egyéb körülménytől függetlenül zökkenőmentesen megtörténjen. Aki ugyanis Európát elhagyva, az európai értékek és – ha közvetetten is – de ártatlan civilek ellen kelt a terror eszközeivel, annak nincs visszaút és nem biztosíthatunk második esélyt a határainkon belül.

Periklész