iszl

Akár azt is hihettük volna, hogy vége…

…tavaly ilyenkor, igen, azt is gondoltuk, hogy sikerült megállítani a migrációs áradatot. Bíztunk a Szerbia felé megépült határkerítésben és az EU-török paktumban, amiről azt gondoltuk, hogy az úgynevezett „Balkáni útvonal” lezárását jelenti. Furcsa szó ez az „útvonal”; azt sugallja, mintha valamiféle kijelölt, törvényes útról lenne szó. Holott erről szó sincs. Embercsempészek által terelt, idegen érdekek által finanszírozott invázióról van szó. A paktum szó ellenben jól érzékelteti a helyzetet. Ki tudja, milyen cserealapban állapodtak meg Németország és Törökország vezetői. Ez várhatóan vasárnapig, a németországi választásokig nem is fog napvilágra kerülni. Addig Törökország tessék-lássék eleget tesz vállalt kötelezettségeinek, feltartóztatja a migránsok legnagyobb részét. De mi lesz azután?

A Földközi-tengeren, dacára az áruló, migrációt elősegítő NGO-k tevékenységének szintén sikerült enyhíteni a nyomást. A politikai akarat megszületésében kétségtelenül szerepe volt az európai identitárius szervezetek Defend Europe projektjének is, ami ráirányította a közvélemény, ezzel együtt pedig a döntéshozók figyelmét a tarthatatlan állapotokra.

Ma ott tartunk, hogy továbbra is tízezrek várakoznak Görögországban arra, hogy csatlakozhassanak a már itt lévő tömegekhez. A szerb-magyar határon át nem vezet út, ez már számukra is világos. De megállítja-e az áradást egy sziget? Természetesen nem. Amíg nem tud rajta átcsapni a víz, addig megkerüli. Ez történik most is, napról napra értesülünk a román határnál elfogott illegális határátlépőkről, akik többnyire Görögországból Bulgárián át vagy a Fekete-tengeren keresztül érkeznek Romániába, majd  a magyar határhoz.

Mi úgy gondoljuk, hogy nincs okunk hátradőlni, nem pihenhetünk meg. Hazánkat és Európát ugyanaz a veszély fenyegeti most is, és afelől se legyen kétségünk, hogy Európa árulói startra készen várják az újabb lehetőséget a kontinensre irányuló invázió elősegítésére.

Ezért úgy határoztunk, hogy az ősz folyamán elindítandó projektünkben kifejezetten ezzel, a közvélemény figyelmének a kelet-balkáni helyzetre való ráirányításával szeretnénk foglalkozni. A projekt végső célja, hogy a döntéshozók is megértsék a helyzetet, ami bármikor súlyosra fordulhat, és pártállásra való tekintet nélkül támogassák a román-magyar határ védelmét!

Ha szeretnétek első kézből naprakész tájékoztatást kapni  a projekt eseményeiről, eredményeiről, akkor kövessétek Facebook oldalunkat.