cropped-header2.jpg

Helyzetjelentés

Az Identitás Generáció Magyarország csupán néhány hónapja jött létre, de számos alkalommal hívtuk fel már magunkra a figyelmet. Tavaly ősszel a Demokratikus Koalíció bevándorlás-párti tüntetésén jelentünk meg, s kérdőíveket szerettünk volna kitöltetni a résztvevőkkel, ki hány menekültet fogadna be szívesen (nyilvánvalóan ez egy fricska volt feléjük). Az eredmény önmagáért beszélt, ugyanis meglehetősen dühösen fogadtak minket. De október 23-án megemlékeztünk az 1956-os hősökről is a Corvin közben, szerveztünk gyertyagyújtást a Freiburgban meggyilkolt lány emlékére a német nagykövetségnél, illetve tiltakozó akciót szerveztünk a budapesti karácsonyi vásárban. Decemberben tagjaink pedig ingyenes ételosztást szerveztek Debrecenben.

Egyértelmű sikerként könyveljük el, hogy az Átlátszó és a Magyar Nemzet is megkeresett minket, és készítettek velünk egy interjút. Az elmúlt héten pedig megtartottuk – talán – eddigi legnagyobb szabású rendezvényünket, egy vitaestet szerveztünk, ahol Európa identitásvesztése volt a téma. A meghívóttak politikai hovatartozása szándékos volt, igyekeztünk minél több nézőpontnak teret engedni, így Szabó Bence (az IG társvezetője) mellett helyett foglalt Dr. Schiffer András, Bertha Szilvia, Gulyás Márton és Dr. Thürmer Gyula is.  Az eseményt követő napon pedig néhány tagunk kilátogatott egy szimpátiatüntetésre, ahol a most beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump mellett foglaltak állást a résztvevők. A Hír24 meg is kérdezte tagjainkat, hogy kik vagyunk.

31k78boh

Mindamellett elkezdtük építeni nemzetközi kapcsolatainkat is a különböző európai identitárius szervezetekkel.  Összeségében tehát elmondható, itt vagyunk, megérkeztünk, kérünk mindenkit, kövesse figyelemmel tevékenységünket. Alapvetően az identitárius gondolatkör nem kategorizálható be 20. századi nézőpontból, mi elsősorban értékek mentén, s nem letűnt ideológiák szerint gondolkodunk. A hagyományos jobb- és baloldali felosztás helyett mi egy új politikai koordináta-rendszerben való gondolkodást kínálunk. Mert meggyőződésünk, csak így van esély arra, hogy Európának – és benne Magyarországnak – a szellemi iránytűje ismét azok értékek legyenek, melyek egykor naggyá tették.

Kövessetek minket, védjük együtt Európát és Magyarországot!

Identitás Generáció Magyarország